Módosul a város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

2016. január 28. (csütörtök)

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben foglaltaknak, illetve Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2016. (I. 28.) számú határozatának megfelelően ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Keszthely városának a 2015 szeptemberében elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiáját módosítani szükséges.

A módosítás indoklása

2016. január 5-én jelent meg a TOP-2.1.2-15 Zöld város kialakítása című pályázati felhívás. A stratégiai dokumentumban az úgynevezett zöld város projekteket eredetileg az A1. Városközpont akcióterület (Lásd: ITS 73-76. o.) fedi le, ugyanakkor a megjelent felhívás kapcsán lehetőség nyílik az egykori KRESZ park rekonstrukciójára, illetve további csomóponti fejlesztések megvalósítására az Ady Endre utca – Apát utca – Borbás Vince sétány és az Erzsébet királyné útja – Kazinczy utca kereszteződéseinél. A fenti területek jelenleg nem részei az érintett akcióterületnek, illetve fejlesztési terveik nem szerepelnek az integrált településfejlesztési stratégiában. Az akcióterület keleti határát, mely jelenleg a Lovassy utcánál húzódik, a fentiek ismeretében szükséges lenne kiterjeszteni az Ady Endre utca keleti oldaláig, mely a Borbás Vince sétány mentén, a vasúti nyomvonalon folytatódva érné el a Mártírok útját, így az egykori KRESZ park és az érintett csomóponti fejlesztések területei is bekerülnének az akcióterületbe.

Keszthely város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának 1. számú módosítási terve az önkormányzat honlapján érhető el. (http://www.keszthely.hu/koncepciok-tervek)

Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az integrált településfejlesztési stratégia 1. számú módosításával kapcsolatos észrevételeiket osszák meg velünk és írásos formában juttassák el legkésőbb 2016. február 22-ig postai úton Riedl Tamás főépítésznek címezve (8360 Keszthely, Fő tér 1.) vagy elektronikus levélben a foepitesz@keszthely.hu email címre.

Ruzsics Ferenc
polgármester