Megsokszorozni a sikert

2010. szeptember 30. (csütörtök)

Péntek délután jó hangulatú belvárosi rendezvénnyel indították meg a lakosság számára is a főtér újjáépítését. A történelmi belváros helyreállítása az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztése Keszthelyen. Összesen csaknem kétmilliárd forintos beruházással újul meg a tér és környéke, ennek nagy része uniós támogatás.

Örülök, hogy sok gyerek és fiatal volt a rendezvényen, így a jövő generációjával együtt lehettünk részesei egy új kezdetnek. Fontosnak tartom, hogy minden keszthelyi polgár, a legkisebbektől az idősebbekig magáénak érezze az újjáépítést, ismerje a projekt részleteit, és végül együtt tudjunk majd örülni a közös sikernek. Már a tervezési szakaszban is odafigyeltünk rá, hogy az elképzeléseinket a lehető legszélesebb fórumon megvitatva, civil, vállalkozói és lakossági vélemények figyelembevételével alakítsuk ki – mondta Ruzsics Ferenc polgármester.

A pénteki rendezvényre elfogadta meghívásunkat Dr. Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára; úgy vélem, ez is bizonyítja, hogy nem csak Keszthely életében, de országos viszonylatban is jelentős fejlesztésről van szó.


Várhatóak más jelentős átalakítások is a városban…

Igen, itt nem állunk meg. A belváros megújulásával csaknem egy időben a Balaton-parton is nagyszabású fejlesztést indítunk. Az áprilisi kormányváltás óta felgyorsultak az események: nemrég írhattuk alá a belváros-projekt támogatási szerződését, és azóta már megkaptuk az értesítést arról is, hogy a Balaton-parti terveink megvalósításához csaknem háromszázmillió forintos pályázati támogatást nyertünk. Hosszabb, díszkivilágított sétány vezet majd egészen a JAVSE-kikötőig, a borfesztiválnak helyet adó részre térburkolat kerül, a Zenepavilon és a móló előtti tér megújul.

A beruházásokkal a Balaton fővárosának három legfontosabb látnivalója, központja: a Festetics kastély, a történelmi belváros és a Balaton part összeköttetést nyer – ez a igazán egyedülállóvá teszi majd Keszthelyt.

Mit érzékel a város, az önkormányzat az áprilisi kormányváltás óta? Gazdasági szempontból érezhető már változás?

Nehéz éveken vagyunk túl. Szerencsére azt mondhatom, hogy tényleg túl vagyunk a nehezén. Április óta sok minden megváltozott: a városvezetés együtt dolgozik, együtt tud dolgozni a kormánnyal. Végre olyan vezetése van az országnak, mely nem a feladatok áthárítását, a források átgondolatlan megnyirbálását, és a koncepciótlan egészségügyi vagy éppen oktatáspolitikáját erőlteti rá az önkormányzatokra, hanem partnerként, a konzultációra nyitottan kezeli a helyhatóságokat, odafigyelve nehézségeikre, esetenként egyedi helyzetükre.

Korábban évről-évre egyre csökkent az egyes területek állami finanszírozása, a kötelezően ellátandó feladatokhoz szükséges pénzeket elvonták, és nem törődtek a minisztériumokban azzal, hogy az önkormányzatok esetleg belefulladnak az adósságaikba.

A kórház fenntartásának kérdése érzékeny pont a város költségvetésében. Milyen megoldást lát az intézmény biztonságos működtetésére?

Az előző kormányzat egészségügyben végrehajtott rombolását elég nehéz lesz kihevernie az országos ellátórendszernek éppúgy, mint az egyes kórházaknak – a keszthelyi sem kivétel ezalól. A kormányváltást követően azonban végre a finanszírozás gondjai is megoldódni látszanak: előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a minisztériummal a TB-támogatás kiegészítéséről.


Nemsokára itt az önkormányzati választás napja. Sok és sokféle ígéretet hallani. Önök hogyan folytatják, ha felhatalmazást kapnak a választóktól?

Könnyen lehet szép ígéreteket tenni ingyenes strandról, több rendezvényről vagy épp szigorúbb intézményi gazdálkodásról – ahogy azt mások teszik.
Pedig nem nehéz abba belegondolni, hogy ilyen színvonalú strandok fenntartása, mint például a Városi, nem lehetséges ingyenes belépéssel, rengeteg pénzt emésztene fel a város költségvetéséből, ha belépő nélkül üzemeltetnénk. Mitől lenne több a kasszában, ha csak a kiadási oldal marad? A keszthelyieknek így is jelentős kedvezményeket adunk, ingyenes lehetőséget is biztosítva számukra a strandolásra.
Az elmúlt években a város intézményhálózatának csaknem egészét átvizsgáltuk és költséghatékonyabbá tettük a működést. További jelentős megszorításokra már nincs lehetőség, minden intézményünk szigorú, szinte a végletekig kifeszített gazdálkodást folytat – további takarékoskodás már a működés színvonalát veszélyeztetné, azt pedig nem hagyhatjuk.
A nemrégiben zajlott városimázs-felmérés harmadik helyezésével országos összehasonlításban is dicséretet kapott a város a rendezvényeinek színvonaláért és mennyiségéért. Én is úgy látom, hogy nincs olyan hétvége (nyáron pedig szinte nincs olyan nap), hogy ne lenne valami program a városban.

Mi „csupán” annyit ígérünk, hogy tovább haladunk azon az úton, amelyen elindultunk. Úgy gondolom, az elmúlt négy évben bebizonyítottuk, hogy fontos számunkra a város fejlesztése és minden erőnkkel ezért dolgozunk. A kisebb lépések már láthatóak, a nagyobb ugrásokat pedig gondosan előkészítettük. Folytatni kívánjuk azt a városfejlesztési munkát, amellyel a turizmus- és gazdaságélénkítő beruházások megvalósításhoz minél több pályázati támogatást szerzünk Keszthelynek; az új kormány jóvoltából várhatóan az – eddig sem kevés – sikert megsokszorozva.

fotó: Szeiler Gábor (www.monitormagazin.hu)