Bár sok nehéz helyzetben lévő, nagy kórház perelt, az országban mindössze négy intézmény részesült kártérítésben. Ezek közül is egyedül Keszthely kapta meg követelése teljes összegét. Ismeretes: a város és a kórház vezetése az előző kormányt perelte be az ágyszám-csökkentéssel kapcsolatos intézkedése miatt. Peren kívüli egyezség keretében az új kormányzat a teljes szóban forgó összeg kifizetését jogosnak ítélte. A döntésről Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere tájékoztatta a sajtót. Emlékeztetett rá, hogy a szociál-liberális kormányzat 2007-ben végrehajtott ágyszám-csökkentése – mely Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter nevéhez köthető – minden alapot nélkülöző, rossz döntés volt, mely hosszú évekre nehéz helyzetbe hozta a keszthelyi kórházat éppúgy, mint az ország több másik intézményét. A polgármester köszönetét fejezte ki a térség országgyűlési képviselőjének, Manninger Jenőnek a hathatós közbenjárásért, és kiemelte: a kórház érdekében végzett munkája az a fajta képviselet és követendő példa, amellyel a parlamentben dolgozók valóban sokat tehetnek az általuk képviselt emberek életkörülményeiért. Pálinkás Róbert alpolgármester és dr. Kvarda Attila kórházigazgató munkáját is kiemelte, akik határozottan és sikeresen képviselték a város és az intézmény érdekeit a minisztériumi tárgyalásokon. A sajtón keresztül megköszönte a kórház dolgozóinak türelmét és kitartását; azt, hogy bíztak a városvezetésben, és a nehéz körülmények között is becsületesen végezték munkájukat. Ruzsics Ferenc hozzátette, hogy a mostani megegyezéshez hasonló eredmények miatt is tartja különösen fontosnak, hogy a városi önkormányzat közös platformon politizáljon a kormánnyal. Látható, hogy Keszthely jelenlegi vezetése markánsan tudja érvényesíteni a város érdekeit, április óta együtt tud dolgozni a kormányzattal. Ez a további városi fejlesztéseknek is záloga – tette hozzá a polgármester. A 650 millió forint kártérítéssel a gazdasági stabilitás végre helyreáll az intézményben, és ezen szilárd alapon további fejlesztések is várhatók. |