A hét végéig tartó eseménysorozatot Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg abban a reményben, hogy a borok, mint a jókedv és a szíveslátás tradicionális velejárói nagyban hozzájárulnak a vendégek nyaralási élményeihez. Házigazdaként Ruzsics Ferenc polgármester mondott köszöntőt, és adta át a város elismerését a Magyar Kézművesség Alapítvány által díjazott három helyi alkotónak: Bordácsné Kishonti Erika szövő népi iparművésznek, Simon Edit keramikus, fazekas népi iparművésznek és Bereczky Csaba fafaragó népi iparművésznek.  fotó: Horányi Árpád (Zalai Hírlap) A megnyitó előtt kétfordulós borversenyen választották ki azt a nedűt, amely egy éven át viselheti a Keszthely Város Bora címet. A versenyre hat pincészet tizennégy bora nevezett, melyek délelőtt szakmai bírálaton vettek részt, végül a három "döntős" közül a keszthelyi képviselőtestület tagjai választották ki a nyertest. A kóstolónak a Balatoni Borok Háza adott otthont. Az este hagyományosan a borrendek felvonulásával kezdődött, majd a megnyitó után a szórakozásé, a finom boroké és étkeké lett a főszerep. A hét RÉSZLETES PROGRAMJA. |