Még az idén elkezdődik a belváros-program

2010. október 25. (hétfő)

Közbeszerzési eljárás keretében nemrég kiválasztotta a város a munkálatok kivitelezőjét, erről az első, alakuló ülésén tárgyalt a keszthelyi képviselőtestület. A tervek szerint még idén indul a beruházás; a kivitelezési munkák a piaci parkolók kialakításával kezdődnek.

A bírálóbizottság döntése alapján a Közgép Építő- és Fémszerkezet Gyártó Zrt. és a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. által alkotott KR 2010 konzorcium végzi majd a belváros átalakítását. A többfordulós tárgyalási eljárás során a konzorcium eredeti ajánlatát jelentősen sikerült csökkentenie a városvezetésnek, így végül kevesebb, mint nettó egymilliárd forintról szól majd a vállalkozási szerződés.

A belváros megújításában az önkormányzat mellett részt vesz a Keszthelyi Városüzemeltető Kft., a Magyarok Nagyasszonya Plébániahivatal, valamint két vállalkozás: a Nifty Bt és az Agora 1998 Kft. Az előzetes egyeztetések alapján még idén kezdődő munkafolyamat, a piac átalakítása az üzemeltető VÜZ Kft. beruházása. A főtér forgalmi átalakítása miatt szükséges, hogy már előzőleg létrejöjjön az a piaci nagyparkoló, mely a megszűnő belvárosi parkolóhelyeket hivatott pótolni.

A munkálatok miatt a piac egy részének ideiglenes átköltöztetésére lehet majd számítani. Az iparcikkpiac szerdai és szombati napokon átmenetileg a Vásár téri kilencemeletes épület parkolójában kap helyet, az élelmiszerpiac pedig – az árusok döntése alapján – vagy a jelenlegi helyén marad, melyet nem érintenek a felújítási munkák, vagy szintén a Vásár térre költözik. A témában november elején lakossági fórumot rendez a VÜZ Kft., hogy az érintettek véleményét meghallgatva közösen dolgozzák ki a változtatásokat.

A piac területén kialakítandó parkoló nem befolyásolja a későbbiekben a vásári napokat és az árusok elhelyezését: szebb környezetben, több zöldfelülettel, új közvilágítással és kellemes sétánnyal várja majd a piac a vásárlókat. A központi parkoló megléte felélénkíti a terület gyalogosforgalmát, így várhatóan az árusok forgalmát is.

A projektben résztvevő Pelso Kávézó is megkezdte már idén tavasszal az átalakításokat, de a belváros megújításának többi eleme (köztük a templom renoválása is) 2011 márciusában indul.

Nézze meg galériánkat!

Kapcsolódó írások:
Az elmúlt évek legjelentősebb iskolafejlesztése Keszthelyen