Ma estére szabad a kecó

2017. március 7. (kedd)

zsúfolásig megtelt a színház…

Ray Cooney és John Chapman angol írók talán nem ismeretlenek, elég, ha csak A miniszter félrelépet említjük, amelyből magyar film is készült. Cooney legtöbbet játszott vígjátéka, a Ma estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett Keszthelyre is megérkezett. A sztárszereposztásban a többi között Bánfalvy Ágit, Török Annát, Gesztesi Károlyt, Hujber Ferencet és Száraz Dénest is láthatta a publikum. A bérleten kívüli előadásra zsúfolásig megtelt a színház, a jegyek már hetekkel korábban elfogytak. Így talán nem is túlzás az angol The People Magazin írása: „Óriási siker! Az év legütősebb vígjátéka! Nem tudtam abbahagyni a nevetést.” Hozzá kell tenni: a Balaton Színház közönsége sem.

A több éve nyugodt házasságban élő Philipnek, akit Hujber Ferenc alakít, teljesen felbolydul az élete, mikor egy szerető által írt levél részletére bukkan a nappalijában, feltételezhetően a feleségének címezve. Az asszony viszont falazni szeretne éppen félrelépni készülő barátnőjének, ezért magára vállalja a dolgot és sztorit is kerít köré. „Én ugye Joanna Markham szerepét játszom.” – kezdi Török Anna színésznő. „Az a nehézsége ennek a karakternek, hogy ő az, aki igazából vezeti a szálakat, meg ő az, aki minden titokról tud. Ő keveri az egész dolgot, és próbál rendet rakni mindenkinek a fejében, emellett próbálja a fő hazugságvonalat vinni. Ilyen szempontból nehéz átlátni a káoszt.” Emellett azonban mással is meg kellett birkóznia. A feleséget eredetileg Kiss Ramóna alakítja. Ám ahogy az lenni szokott, váratlan helyzet bármikor adódhat, amit ha nem is könnyű, de meg kell oldani. „Nehéz feladat volt, mégpedig azért, mert nekem ez egy beugrás volt akkor. Én nem vettem részt a próbaidőszakban, hanem Raminak egy elfoglaltsága miatt kellett beugranom. Viszonylag kevés időm volt rá illetve kevés próbám, tehát emiatt nagyon-nagyon nehéz volt. De nagyon nagy feladat, és nagyon hálás szerep amúgy. Tehát hogyha már az ember egyszer megcsinálja, akkor nagyon nagy élmény játszani.”

Henry Lodge és Philip Markham, vagyis Gesztesi Károly és Hujber Ferenc a darabban üzlettársak és jó barátok. Szinte a legtöbb dialógus köztük zajlik bőven megtűzdelve humorral és helyzetkomikummal, amiket olykor még improvizációval is megtoldanak. „Rengeteg szöveg van benne, nagy meló volt megcsinálni. És valóban ez százhúsz oldal szöveg, tehát Hujber Ferivel meg a többiekkel le kell nyomnunk.” – mondja Gesztesi Károly színművész. „Mitől lesz ez élő? Most például megnéztem A miniszter félrelépet, hogy a Kern meg a Koltai mitől tudja ezt jól csinálni még mindig. Attól, hogy folyton meglepik egymást. Úgyhogy a Hujbernek mindig kitalálok valamit, minél messzebbre megyünk. Csak azon jár az eszem, hogy mivel fogom őt meglepni.”

Forrás: Kalapos István – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/7796/ma-estere-szabad-a-keco–avagy-a-londoni-szextett/