Lezárult a Keszthelyi Vajda János Gimnázium labor-projektje

2015. június 10. (szerda)

A fejlesztés eredményeképpen európai uniós támogatással egy-egy modern fizika- és biológialabort alakítottak ki az iskola Deák Ferenc utcai épületében. A laboratórium működése tovább erősíti az intézményben folyó kiemelkedő színvonalú természettudományos oktatást.

A projektzáró rendezvényen köszöntőt mondott Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere és Varga Anikó, a KLIK keszthelyi tankerületének igazgatója. A laborban folyó munkát Szörényi Zoltán, a gimnázium igazgatója mutatta be a jelenlevőknek.

A Keszthelyi Vajda János Gimnáziumban három helyszínen folyt és folyik az oktatás. A Fő téri épület mellett a mozi régi épületében, amelyet ma Mozgás Háza néven tornateremként használnak, illetve a Deák Ferenc utcai épületben tanulnak a diákok. Korábban a Deák Ferenc utcai ún. „Kisvajdában” kaptak helyet a 9. évfolyam tanulói, ám ez több gondot is okozott: nem volt egységes a diákság, és az órák szervezése is nehézkes volt. Problémát jelentett egy-egy kísérlet bemutatása, hiszen a Fő téri épületből kellett folyamatosan át- és visszahozni az eszközöket.

A 310,64 millió forint összköltségű fejlesztés keretében kéttermes labort alakítottak ki és rendeztek be teljes felszereltséggel a gimnázium Deák Ferenc utcai épületében, a főtéri épületben pedig megszüntették a fizika, kémia és biológia szaktantermeket. Az építkezés 2014. július végén kezdődött, a tanítás a laborban 2014. november 19-én indult meg. A projekt időszakában többszörös fenntartóváltáson is átesett az iskola.
Az építészeti átalakítás, valamint az informatikai eszközök és tantermi bútorok beszerzése mellett a résztvevő tanárok továbbképzése is a projekt része volt. A környék 11 általános iskolájából 300 óra keretében 7. és 8. osztályos diákok vettek részt kísérletező biológia- és fizikaórákon.

A beruházás százszázalékos európai uniós támogatás segítségével, a TÁMOP-3.1.3-11/2 „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban (Öveges Program)” konstrukcióban, a Széchenyi 2020 program keretében valósulhatott meg.