Közel ezren a Keszthelyi Kilométereken

2012. május 30. (szerda)

A pünkösdi hosszú hétvégén, több kísérőrendezvény mellett rendezték a 4RUN Félmaraton sorozat fináléját, az V. Intersport Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyt. A sorozatot három futam alapján abszolútban Kovács Viktória és Makár László nyerte.

„Ha egytől tízig kellene osztályozni a Keszthelyi Kilométereket, akkor 10 pontot adok!” – nyilatkozta Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár, a keszthelyi verseny fővédnöke egyik nyilatkozatában.

„Mindemellett 10 pontos, igazi futóidő és rengeteg lelkes szurkoló fogadta, mind szombaton a futó kisgyermekeket, mind pedig vasárnap a rajthoz álló versenyzőket a Balaton-parti településen. Az új keszthelyi Fő tér első programja volt az 5. évfordulóját ünneplő pünkösdi futóverseny, melyen 20 fő híján 1000 fő nevezett. A kerekes és hand-bike-os versenyszámok mellett a SUHANJ! Alapítvány által szervezett szimpátiafutás is nagy sikert aratott” – tette hozzá Bedő Beáta főszervező.

Nézze meg galériánkat!

A keszthelyi maratont Varga Éva (3:01) és Karajkó Sándor (2:36) nyerte, a félmaratonon Bátai Réka (01:23) és Berecz Lajos (01:10) győzött. A hand-bike és kerekesszék versenyszámokban Horváth József, Fenyvesi Zoltán és Takács Veronika volt a legjobb.

Debrecen és Szekszárd után a 4RUN Félmaraton sorozat utolsó állomásán összetett győztest is avattak a szervezők: a nők között Kovács Viktória (5:04), a férfiaknál Makár László (3:48) lett az abszolút verseny győztese.

Teljes eredménylista: http://www.keszthelyikilometerek.hu/index.php/2012.html

A két nap fotógalériája: http://www.keszthelyikilometerek.hu/index.php/galeria.html

Bővebb információ: www.keszthelyikilometerek.hu

Kapcsolódó cikkek:
700 előnevezés a kétnapos Keszthelyi Kilométerek futóversenyre
Handbike-osok és kerekesszékesek ingyen nevezhetnek
2012-ben is lesz 4RUN Félmaraton sorozat és Keszthelyi Kilométerek
Keszthelyi Kilométerek: január végéig tart a legkedvezőbb nevezési időszak
Körbefutták a Balatont – keszthelyiek is
Balaton Szupermaraton 2011 – keszthelyi eredmények
Sportgála – köszönetekkel és díjakkal
Keszthelyi vasemberek
Több mint 800 nevező a Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyen