Korszerűsítették a szennyvíztelepet

2015. október 5. (hétfő)

Ünnepélyes keretek között avatták fel Keszthelyen a korszerűsített szennyvíztisztító telepet október 2-án. Az Európai Uniós forrásból megvalósuló közel 3 milliárdos beruházás biogáz hasznosítására is alkalmas.

A Keszthely város külterületén üzemelő központi szennyvíztisztító telepen az ülepítő technológiai rendszerek közül kiemelkedik az új építményegyüttes, a közel hárommilliárdos beruházás, melynek kivitelezési munkálatai 2013-ban kezdődtek meg. A bővítés régóta indokolt volt.

A keszthelyi szennyvízelvezetési agglomerációba 17 település tartozik, melyek szennyvizét a telep fogadja és kezeli. Mivel mindegyik érintett település a Balaton kiemelt üdülőkörzetében van a technológiai biztonság, a vízgyűjtő terület védelme, az ökológiai állapot megőrzése kiemelt jelentőséggel bír.

Az avatón a város polgármestere, Ruzsics Ferenc mondta el, hogy nagy előrelépés a fejlesztés mind a város, mind az érintett települések szempontjából.

A térség országgyűlési képviselője Manninger Jenő avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy a fejlesztett telep a legszigorúbb tisztított szennyvíz-határértékeknek is meg tud felelni. S nagy dolog, hogy a DRV Zrt. úttörő módon, brüsszeli forrásból állami vagyont gyarapított.

Winkler Tamás, a DRV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a beruházás során a teljes szennyvíztisztítási technológia korszerűsítésre került, és a telep biogáz hasznosítására is alkalmas teleprésszel bővült. A szennyvíz-iszap anaerob rothasztásos eljárásával a bomlási folyamatok során képződő biogáz energetikilag is hasznosításra kerülhet.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)