Körbefutották a Balatont – keszthelyiek is!

2012. március 19. (hétfő)

Március 15-18. között zajlott az 5. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton, a Budapest Sportiroda (BSI) szezonnyitó futóeseménye, melynek résztvevői négy nap alatt körbefutották a Balatont. Közel 1000 futó vállalkozott arra, hogy tizenegy különböző módon megkezdje a 2012-es futószezont a magyar tenger partján.

A Balaton Szupermaraton távon összesen 195,4 kilométer várta a futókat, a FélBalaton Szupermaratonon két nap alatt 95,8 kilométert lehetett teljesíteni Badacsonytól Siófokig. Bármely naphoz csatlakozhattak a futók a Maraton+ keretében, és a harmadik napon volt maratoni táv, azaz MaratonFüred is.

Az első napon, az esemény történetében először, a mezőny Siófokon a Balaton medréből, egy homokpadról indult. A cél Fonyódon volt 46,7 kilométer megtétele után. Innen rajtolt el a második, leghosszabb nap, a cél 52,9 kilométerre volt Szigligeten, a vár alatt. A harmadik napon Badacsonyból indult a mezőny, itt már a FélBalaton Szupermaraton teljesítői is csatlakoztak a 43,6 kilométeres távhoz Balatonfüredig. Aznap volt a MaratonFüred, a BSI tavaszi maratonja is, Badacsonytomajtól Balatonfüredig lehetett lefutni a klasszikus távot. A negyedik napon a Balatonfüredről Siófokig tartó 52,2 kilométeres szakasz zárta az eseményt.

A Balaton Szupermaraton csapatversenyében új pályarekord született, a Coca-Cola Testébresztő 1 csapat 9 perccel megjavítva az előző rekordot, 12:04:43 alatt kerülte meg a Balatont, annak ellenére, hogy az utolsó napon még a szembeszél is hátráltatta a futókat.
Az egész rendezvény legidősebb indulója a 72 éves Bozó Pál volt, aki egyéniben teljesítette a leghosszabb, 195,4 kilométeres távot.

(forrás: BSI sajtóközlemény www.futanet.hu)

KESZTHELYI EREDMÉNYEK

195,4 km 4 nap alatt. Ennyit futott a hosszú hétvége alatt Zömbik László egyéniben (20:11:18), és a Keszthelyi Kilométerek lányai csapatban: Budai Judit, Vinczéné Polgár Andi és Vándor Nóri (17:24:48). Az ideális futóidő ellenére, néha túl nagy szélben, néha túl melegben kerülték meg a Balatont a BSI 5. éves versenyén és javították meg tavalyi eredményüket. Lacit az isten is ultrafutónak teremtette, nagyobb nehézségek nélkül, szinte azonos tempóban versenyzett. A második napon, pénteken a gyenesdiási bringatanyánál frissítőállomáson segítette a futókat: Szabó Gyula és Piroska, Kovács Kolos, Bock János, Vincze Laci és Levi, Bedő Bea.

(forrás: Keszthelyi Kilométerek www.keszthelyikilometerek.hu)


Kapcsolódó cikkek:
2012-ben is lesz 4RUN Félmaraton sorozat és Keszthelyi Kilométerek
Keszthelyi Kilométerek: január végéig tart a legkedvezőbb nevezési időszak
Balaton Szupermaraton 2011 – keszthelyi eredmények
Sportgála – köszönetekkel és díjakkal
Keszthelyi vasemberek
Több mint 800 nevező a Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyen
Balaton maraton, félmaraton 2009