Navigáció:   Hírek
Két nemzet hőse - Asbóth Sándor
2011. december 18., 15:35
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

A "Két nemzet hőse - Asbóth Sándor" című kiállítás állandó tárlatként került a keszthelyi Asbóth Sándor Térségi Középiskolába.

Az Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium - mely az országban egyedüliként viselő Asbóth nevét - kiemelt figyelmet fordít az iskolai hagyományok ápolására. Ezen fontos pedagógiai folyamat egyik eleme a névadó szülői házának falán elhelyezett emléktábla diákok általi megkoszorúzása. Idén a megemlékezést az intézmény egy ünnepélyes kiállításmegnyitóval is kibővítette - mondta el Csótár András, az iskola igazgatója.

Asbóth Sándor 1810-ben született Keszthelyen, és mérnökként és katonaként is becsülettel szolgálta mind szülőhazáját, mind új hazáját, az Egyesült Államokat. Kossuth Lajos szárnysegédje, majd az emigrációban New York város főmérnöke, később Lincoln tábornoka volt. A 2010-es évet - születésének 200. évfordulója alkalmából - a Zala Megye Önkormányzata Asbóth-emlékévnek nyilvánította. Ezen alkalomra a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága egy kiállítási anyagot készíttetett „Két nemzet hőse – Asbóth Sándor” címmel, amely először a keszthelyi Balatoni Múzeumban volt látható, majd később az országban több helyen is megtekinthették. A gyűjteménynek – a két intézmény közötti együttműködés alapján – a keszthelyi iskolában rendeztek be állandó helyszínt. A kiállítási anyag ünnepélyes átadására pénteken került sor, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága képviseletében Havasi Bálint területi múzeumigazgató adta át és emlékezett meg a névadóról.

Kapcsolódó cikkek:
Csótár András az Asbóth-iskola új igazgatója
Száznál is több fiatal továbbtanulását támogatja a város 
A legjobbakat, többek között a keszthelyi Asbóthos tanulókat köszöntötték a Parlamentben
Laptopok segítik a tanulást a VSZK-ban
Réthelyi Miklós: első a pedagógusok rangjának visszaadása
Az elmúlt évek legjelentősebb iskolafejlesztése Keszthelyen
 



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. május >>
HKSZCSPSZOV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
Túlnyomóan felhős
22 °C
Túlnyomóan felhős
Szél: Ny 3 km/ó
Páratartalom: 69%
K
Viharos
14° 18°
Viharos
Sze
Előfordulhat vihar
14° 24°
Előfordulhat vihar
Cs
Előfordulhat vihar
13° 28°
Előfordulhat vihar
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark