|
Három kategóriában (óvodások, alsó és felső tagozatosok számára) írt ki pályázatot a bizottság. A kicsiktől rajzot, az iskolásoktól írásos műveket kértek, de érkezett alkotás számítógépes grafika műfajában is. Csótár András bizottsági elnök köszöntötte a jelenlevőket, és elmondta, hogy színvonalas pályaművekkel találkozott a köztiszteletben álló pedagógusok alkotta zsűri. Örömmel szólt arról, hogy az alkotásokban megfogalmazott álmok közül több olyan is van, amelyet a közeljövőben teljesíteni tud a város. Ilyen például a játszóterek felújítása, melyre már jelentős összeget elkülönített az önkormányzat, vagy a tanuszoda építése, melynek munkálatai várhatóan jövő tavasszal megindulnak a Csány-Szendrey ÁMK Fodor utcai épülete mellett. A kevésbé szégyenlős iskolások felolvasták műveiket a közönségnek, az ovisok rajzaiból pedig kiállítást rendeztek a teremben. A díjazottak az elismerő oklevél mellé könyvutalványt kaptak ajándékba, összesen 200 ezer forint értékben.
A rendezvényen ajándékot vehettek át a keszthelyi oktatási és kulturális intézmények igazgatói a bizottság és a Babamúzeum jóvoltából. A Pro Cultura Keszthely díjat az önkormányzat idén januárban Török Tibornak, a Babamúzeum igazgatójának ítélte, aki az elismeréssel járó pénzjutalmat – a több mint félmillió forintos összeget – felajánlotta az Oktatási és Kulturális Bizottságon keresztül a keszthelyi intézmények számára. Az igazgatókkal egyeztetve az Egry József Általános Iskola focilabda-csomagot, a Csány-Szendrey ÁMK játékszereket, az Életfa Óvoda labdákat kapott, a Festetics György Zeneiskola CD- és mp3-lejátszóval, a keszthelyi VSZK videókamerával gazdagodott, a Fejér György Városi Könyvtár egy számítógépet, a Goldmark Művelődési Központ pedig halogénizzó-csomagot kapott a karácsonyfa alá. Az ünnepséget követően a rendezők szerény karácsonyi fogadáson látták vendégül a gyerekeket és kísérőiket.
Díjazottak:
Alsó tagozatosok: I. helyezett: Szabolcs Bence Milán (Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény) II. helyezett: Jeles Dorottya Anna (Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ Belvárosi Tagintézmény) III. helyezett: Pálfi Márk (Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ Székhely Iskola)
Felső tagozatosok: I. helyezett: Szládovics Levente (Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola) II. helyezett: Illés Kristóf (Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ Belvárosi Tagintézmény) III. helyezett: Vincze Levente Barnabás (Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ Székhely Iskola) Számítógépes grafika különdíj: Takács Enikő (Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ Belvárosi Tagintézmény)
Óvodások: I. helyezett: Vadász Péter (Kísérleti Utcai Napközi Otthonos Tagóvoda) II. helyezett: Nagy-Kövi Balázs (Vörösmarty Utcai Napközi Otthonos Tagóvoda) III. helyezett: Gelencsér Réka (Gagarin Utcai Napközi Otthonos Tagóvoda) Különdíjat kapott: Takács Benedek (Életfa Napközi Otthonos Székhely Óvoda) Burka Veronika (Sopron Utcai Napközi Otthonos Tagóvoda) Kovács Rebeka (Tapolcai Úti Napközi Otthonos Tagóvoda)
Kapcsolódó cikkek: A pályázat kiírása Átadták a Pro Cultura Keszthely díjat Városi pedagógusnap
 |
| Nézze meg galériánkat! |
Számítógépes grafika különdíj (Takács Enikő):
.jpg)
Fogalmazások: |