Jó termés, jó szezon

2015. szeptember 30. (szerda)

A Kiscsillag, Zalatnay Sarolta és a Vivát Bacchus is szórakoztatta a közönséget a három napon át tartó keszthelyi szezonzárón és szüreti mulatságon. A programokra – a borongós időjárás ellenére is – sokan voltak kíváncsiak. A borászok és a turizmussal foglalkozók is elégedettek, hiszen a termés mellett az idegenforgalmi szezon is eredményes volt.

A Festetics-kastély kapujától indult a szüreti felvonulás, melyen borhölgyek és borlovagok, néptáncosok és városi elöljárók vettek részt. A sétálóutcán át a főtérig sokan csatlakoztak a felvonulókhoz. A keszthelyi szüreti vigasság egyben a város szezonzáró rendezvénye.

Az ünnepség jó alkalmat ad az idei nyár számvetésére, mondta Ruzsics Ferenc polgármester. „Nagyon jól sikerült a szezon, hála az időjárásnak is, ilyenkor a szüretek is javarészt lezajlottak, kivéve a piros szőlőé. A hírek szerint nagyon jó termés volt az idén, és bizonyára kiváló borok is fognak születni amit karácsonykor már meg is kóstolhatunk. Idén is nagyon sok érdeklődő volt a felvonuláson, úgyhogy jövőre is szeretnék ezt a programot megtartani.”

A szezonzáró szüreten fellépett többek között a Lovasi András vezette Kiscsillag, Zalatnay Sarolta, a Szalóki Ági trió, Orosz Zoltán harmónikaművész és a Szabó Leslie Band. Szüretről lévén szó, nem maradhattak el a jól ismert bordalok, amiket a Vivát Bacchus szolgáltatott a közönségnek.

A keszthelyi szezonzáró és szüret nagy sikerrel zárult. A tartalmas programot a Nemzeti Vidéki Hálózat támogatta.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)