Izlandon jártak a Keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulói

2014. április 10. (csütörtök)

A 2013-2014 és 2014/2015-ös tanévben a Keszthelyi Vajda János Gimnázium és az izlandi Höfn Framhaldsskólinn í Austur-Skaftafellssýslu gimnáziumának tanulói közös projekt keretében vizsgálják a globális környezeti változások okait és azok emberi életkörülményekre gyakorolt hatását.

A „Living in a Changing Climate” című projekttel a két intézmény tanulói a Tempus Közalapítvány Comenius Iskolai Együttműködések programjában vesznek részt. Ennek célja, hogy a két évre szóló projekt-együttműködéssel a diákok egy közös szellemi terméket hozzanak létre, és ezen keresztül bővítsék nyelvtudásukat, kommunikációs képességeiket, kulturális kompetenciáikat és európai látókörüket. A projekt szerves részét és egyben csúcspontját is képezik a személyes találkozások. Az izlandi diákok múlt év októberi, emlékezetes látogatását 2014. február 27. és március 11. között 11 vajdás diák és 3 kísérőtanár viszonozta.

Szigetországi látogatásunk első két napján egyedülállóan tiszta, napos idő fogadott bennünket. Megérkezésünk után rögtön alámerültünk a Magyarországnál mintegy 10.000 km2-el nagyobb ország egyik legnagyobb csodájaként számon tartott Kék Lagúna türkizkék vizében, sőt éjjel még az izlandi kirándulások egyik nagy fénypontjának tartott sarki fényt is sikerült megpillantanunk.

Nézze meg galériánkat!

A Reykjavikból Höfn-be vezető 450 km-es út számos további csodát rejtett számunkra. A buszból végeláthatatlan lávamezők, hordalékkúpok, gleccserek borította hegyvidék, folyók és földből előtörő gőzoszlopok feledhetetlen látványa fogadott bennünket. Megtudtuk, hogy Izlandon a kimeríthetetlennek tűnő geotermikus energiát következetesen és nagy hatékonysággal távfűtésre és áramellátásra fordítják. Egy földrengés-múzeumban megtapasztalhattuk a természet romboló erejét, majd elhaladtunk a 2010-es kitöréséről elhíresült Eyjafjallajökull gleccser és vulkán mellett. Felkerestük a szivárvány színeiben pompázó Skógafoss-vízesést, és kiadós túrát tettünk a Vatnajökull Nemzeti Parkban, ahol Európa legnagyobb terjedelmű gleccserei drámai gyorsasággal húzódnak vissza. A globális éghajlatváltozásnak egyéb jeleit is tapasztaltuk, például a növényvilág átalakulását, az erdők térnyerését. A lemenő nap tört fényében a Jökulsárlón gleccsertó jégtáblái között önfeledten fürdőző fókáknak örvendtünk.

Höfnbe érkezve beköszöntöttek a munkás hétköznapok, ahol a modern és nagy közösségi térrel, modern technikai eszközökkel ellátott iskola adott otthont délelőtti foglalkozásainknak. A várossal és az iskolaépülettel ismerkedés után közös projektünkön dolgoztunk, azaz vegyes csoportokra bontva a klímaváltozás témakörét boncoltuk különböző megközelítésben Kiselőadásokat készítettünk angolul, a közös munkanyelven, és érdekes előadásokat hallgattunk a sarki fényről és a gleccserekről, valamint az emberi felelősségről a környezet átalakításában. A délutánokat izlandi barátaink színes programokkal és egyedülállóan kedves vendéglátással tették emlékezetessé. Révhajón, halászhajón, halfeldolgozókban és a mezőgazdasági üzemekben, helytörténeti múzeumokban, tett látogatásaink során megismerkedtünk a szigetország gazdaságának húzóágazataival, és egyben bepillantást nyertünk az izlandi emberek hétköznapjaiba is. A baráti találkozók, a madármegfigyelés, a közös kirándulások, a különösen szívélyes izlandi étel-fesztivál, a lovaglás és a vendéglátó családokkal eltöltött közös est után igazán nehezünkre esett a búcsú. A közös projekt során szerzett ismereteken túl a Keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulóit személyes ismeretség és barátságok kötik a jeges szigetország melegszívű lakóihoz.

Az együttműködésről és a látogatásokról további részletek az együttműködés közös weboldalán olvashatók: globe.fas.is

Varga Sz. Gábor