Navigáció:   Hírek
Ismét Helikon
2010. március 08., 10:26
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Három napon át, április 22-től 24-ig zajlik a tóparti város számos helyszínén a Helikoni Ünnepségek rendezvénysorozata, melyre 105 középiskola 4000 diákja készül.

- Az a sok ezer fiatal, aki 1958 óta ellátogatott ide a Festeticsek városába, mindig azzal a céllal jött, hogy megmutassa, milyen magas szinten műveli a képviselt művészeti ágat. Mindeközben élményeket szereztek, barátságokat kötöttek ezen a nagyszerű programon - pillantott a hagyományokra Csengei Ágota, a házigazda Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója. - A rendezvényt magas művészi színvonal jellemzi, a miliő pedig igazi alkotói légkört ad a tehetség kiteljesítéséhez.

Ma már szinte felsorolhatatlan azon jeles személyiségek sora, akik minősítették ezeket versenyeket, s még nehezebb számba venni a neveket abból a körből, akik a Helikonon tették meg az első lépést a művészi pálya felé. Balázs Árpád, Bánffy György, Homonyik Sándor immár történelmi névnek számít a zsűriben helyet foglalók közt.

- Díszvendégünk idén is dr. Festetics György lesz, a hagyományok szerint ő gyújtja meg a helikoni lángot az ünnepélyes megnyitón - említette Csengei Ágota. - A versenyek már a nyitónapon megkezdődnek, a város szinte valamennyi kulturális intézménye szerepel a bemutatók helyszíneinek sorában. A nevezők 18 művészeti kategóriát képviselnek: lesz egyebek közt vers- és prózamondás, hangszeres zene és ének, népi muzsika, tánc, modern mozgásművészet. Mindemellett a pályázók ezúttal is jelentkeznek irodalmi, képzőművészeti valamint filmalkotásokkal.

Esténként kísérőrendezvények gazdagítják a programot, kikapcsolódást nyújtva a versenyeken fellépőknek. Idén az Irie Maffia és a Kiscsillag zenekar koncertezik majd a Balaton-parton az első két nap estéjén, más vendég résztvevők versenyen kívüli bemutatókat tartanak a környékbeli településeken is.

(forrás: Zalai Hírlap www.zalaihirlap.hu)

 

 



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. február >>
HKSZCSPSZOV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
Derűs
-10 °C
Derűs
Szél: É 14 km/ó
Páratartalom: 62%
Szo
Előfordulhat havazás
-11° -9°
Előfordulhat havazás
V
Előfordulhat havazás
-14° -7°
Előfordulhat havazás
H
Felhős
-12° -8°
Felhős
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark