Navigáció:   Hírek
Indul a sármelléki repülőtér kármentesítése januárban
2011. december 08., 08:12
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Megkezdődik a sármellék-zalavári repülőtér kármentesítése a két hónapja zajló előkészítő munkák után januárban, a csaknem három éven át tartó munkálatokra közel 4,5 milliárd forintot fordítanak - mondta el a projekt menedzsere szerdán Sármelléken.

Karafa Balázs a munkálatok indítása kapcsán tartott rendezvényen elmondta: a 2015 nyaráig tartó időszakban a kivitelezőknek mintegy 470 ezer köbméter földet kell megmozgatniuk, de a munkálatok várhatóan 64 ezer köbméter talajvíz megtisztításával is együtt járnak. A 380 hektár területű egykori szovjet katonai légi bázis területén az előkészítő munkálatok már október elején megkezdődtek, nagyobbrészt elvégezték a növényzet irtását, a talaj humuszolását, valamint a lőszermentesítést, illetve elkezdték az iparvágány bontását.

A helyszínen kiosztott összefoglaló szerint a szovjet hadsereg 1991-es kivonulása után jelentős kerozin-, benzin- és gázolajszennyezés maradt vissza a Sármellék és Zalavár területén lévő volt szovjet katonai repülőtéren. A jelenleg polgári forgalmat bonyolító reptér kármentesítése lassan két évtizede napirenden van, de a környezetre és az egészségre kockázatot jelentő szennyezés eltávolítása meghaladta az önkormányzatok anyagi lehetőségeit, s a munkálatokra végül az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) kerete biztosít 100 százalékos támogatást.

A 2009-ben és 2010 elején végzett aktualizáló tényfeltárási eredmények azt támasztották alá, hogy az 1991 és 1995 között végrehajtott kármentesítési munkálatok nem hozták meg a kellő eredményt. A szennyezés továbbra is veszélyezteti a környék felszín alatti vízkészletét, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot és a Kis-Balatont. A mintegy 380 hektáros területből nagyjából 49 hektár szennyezett szénhidrogén-származékokkal, 18 hektár pedig szervetlen szennyező anyagokkal. Legnagyobb részben kerozin, kisebb részben benzin és gázolaj található a talajban és a talajvízben.

A kármentesítési kivitelezési feladatok elvégzésére 2010 márciusában jött létre a Sármellék-Zalavár Repülőtér Kármentesítő Társulás, a tulajdonosként érintett két önkormányzat részvételével. A szennyezés "elfogadható szintre" csökkentését 2015. nyarára végzik el a repülőtér területén.

(forrás: MTI)



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. május >>
HKSZCSPSZOV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
Túlnyomóan felhős
23 °C
Túlnyomóan felhős
Szél: Ny 6 km/ó
Páratartalom: 69%
K
Viharos
14° 18°
Viharos
Sze
Előfordulhat vihar
14° 24°
Előfordulhat vihar
Cs
Előfordulhat vihar
13° 28°
Előfordulhat vihar
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark