Ruzsics Ferenc polgármester a szerződés aláírása előtt elmondta: a beruházás szorosan kapcsolódik az önkormányzat más városfejlesztési terveihez, többek között a belváros jelenleg is zajló nagyszabású felújításához. Az önkormányzat a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán csaknem 300 millió forint támogatást nyert a projekt megvalósítására, melynek keretében folytatódik és díszkivilágítást kap a parti sétány és megújul a móló bejáratánál található tér: a meglévő virágágyások mellett új növényszigetekkel bővül. A vasúti sínek után két helyen „fogadópont” kerül kialakításra, melyektől felújított sétány vezet le közvetlenül a partra. A Hullám és Balaton szálló műemlék épületének környezete is megszépül, valamint minőségi utcabútorok, szökőkút, információs táblák és egy szenior játszótér egészíti ki a beruházást. Fontos része a projektnek, hogy a Balaton-part rendezvényhelyszíni szerepét megerősíti, így az jóval alkalmasabb lesz nagyobb tömeget befogadó szabadtéri programok megrendezésére. A Zenepavilon alatt öltözők és raktárhelyiség kerül kialakításra és új nyilvános illemhely is épül. Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a pályázatról szólva elmondta: a városnak sikerült úgy összeállítani, megtervezni a projektet, hogy 85 százalékos támogatást érhetett el. Így a csaknem 350 millió forintos beruházáshoz alig több mint 50 millió forint önrészt kell vállalnia az önkormányzatnak. - A város jelenleg zajló beruházásai mellett ezzel a fejlesztéssel, valamint ennek a tervezett második ütemével látványos megújulást ér el Keszthely, méltóvá válva a Balaton fővárosa címre – hangsúlyozta az elnök. A kivitelezőt közbeszerzési eljárás során választotta ki a város. Az első fordulós értékelést követően lefolytatott tárgyaláson hat pályázó vett részt. Az értékelő bizottság bírálata alapján a képviselőtestület az eljárás nyertesének a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Zalai Általános Építési Vállalkozó (ZÁÉV) Zrt-t hirdette ki. A cég képviseletében Peresztegi Imre vezérigazgató írta alá a bruttó 306 millió forintról szóló vállalkozási szerződést. A vezérigazgató elmondta: a munkaterület mai átvételével az építési munkálatokat meg is kezdik, hogy tartani tudják a szerződésben rögzített 2012. május végi szoros határidőt. Hozzátette: a lehetőségekhez mérten igyekeznek tekintettel lenni a május elsejei turisztikai szezonnyitóra, ezért a tervek szerint a terület nagyobb részén addigra már befejezik a munkálatokat. Kapcsolódó cikkek: Ősszel indul a keszthelyi Balaton-part nagyszabású fejlesztése Balatoni évadnyitó Keszthelyen Város napja: jó úton halad Keszthely Megújult a Balaton-parti játszótér Építve a jövőt, ápolva a múltat Újabb részeredmények - szépül a keszthelyi belváros A Keszthelyi Televízió tudósítása a munkálatok megkezdéséről. |