Helikoni Ünnepségek idén is

2016. április 7. (csütörtök)

A nagy hagyományokkal rendelkező tehetségkutató fesztiválon a dunántúli középiskolás korosztály tizennyolc művészeti kategóriában méri össze tudását Keszthelyen, április 21-23. között.

A Helikoni Ünnepségek a dunántúli középiskolás korosztály kétévente megrendezésre kerülő tehetségkutató fesztiválja, ahol a diákok iskolai keretek között versengenek. A rendezvény legfőbb célja, hogy szervezett formában biztosítson lehetőséget a fiatalok számára a különböző művészeti ágakban elért felkészültségük bemutatására.

Az idei rendezvényre 3100 diák érkezik mintegy 300 kísérővel 125 dunántúli középiskolából. A csütörtöki és pénteki versenyprogramban több mint 700 élő fellépést és művészeti alkotást láthatnak az érdeklődők kilenc helyszínen. A bemutatott produkciókat és a nevezett alkotásokat kiváló szaktekintélyekből álló zsűrik értékelik és minősítik. A kategóriák fődíjasait a szombat délutáni gálán hirdetik ki.

A rendezőknek a kezdetek óta elismert szakembereket, művészeket sikerül megnyerni a helikoni zsűrizés nemes, ám fárasztó feladatára. Az 2016-es zsűriben olyan nevekkel találkozhatunk, mint Balázs Árpád, Matuz István, Tillai Aurél, Novák Péter vagy Szálinger Balázs.

A versenyprogramokkal párhuzamosan versenyen kívüli fellépéseken, előadásokon, közönségtalálkozókon, kiállításokon és művészeti foglalkozásokon vehetnek részt a fiatalok. Az esti órákban koncertekkel, táncbemutatókkal, táncházzal biztosítanak a szervezők megfelelő kikapcsolódást a fiataloknak. Felejthetetlen élmény a Helikoni Összkar, a rendezvényen résztvevő valamennyi kórus közös éneklése.

A Helikoni Ünnepségek nonprofit rendezvény, valamennyi programja és helyszíne díjmentesen látogatható. A tényleges szervezést a Helikoni Rendezőbizottság irányítja. Lebonyolításában közel 500 önkéntes és több mint 20 helyi intézmény vesz részt. A Helikonra érkező diákok megközelítőleg 6000 vendégéjszakát generálnak a környéken és három nap alatt 15000 adag ételt fogyasztanak el.

A rendezvény főtámogatója Keszthely Város Önkormányzata, de a kiemelt támogatók között szerepel például a Nemzeti Kulturális Alap és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara is.

A modern kori Helikonok olyan ismert művészek egyik legelső megmérettetésének a színterei voltak, mint Bödőcs Tibor és Tóth Gabi, vagy korábban Vukán György és Oszter Sándor. A „Helikon” szó mára már több tízezer magyar ember emlékezetében jelent egyet a nemes versengéssel, a művészet és a hagyományok tiszteletével és a kulturált szórakozással. Ez a példaértékű városi összefogás minden második évben többezer fiatalnak szerez életre szóló élményt Keszthelyen, a Balaton fővárosában.

A jövő tehetségeit bárki megnézheti, aki ellátogat április 21. és 23. között Keszthelyre, a 2016-os Helikoni Ünnepségekre!

RÉSZLETES PROGRAM