Hazájukért haltak hősi halált

2014. október 7. (kedd)

Az aradi vértanúkra és az 1848/49-es forradalmat követő megtorlás áldozataira emlékeztek Keszthelyen október 6-án, a nemzeti gyásznapon a 1848-as honvédek hősi emlékművénél, a Szent Miklós temetőben.


(a képre kattintva a Monitor Magazin fotógalériája nyílik meg)

A Himnusz hangjait és a Szent István Dalárda műsorát követően Ruzsics Ferenc polgármester mondott beszédet, melyben hangsúlyozta: nemzeti gyásznap van, mely jelzi, hazánkban szörnyűség történt. 165 esztendeje kivégezték a tizenhárom aradi vértanút, Ferencz József császár és hiénája, Haynau azt akarta megmutatni, hogy ki is itt az úr. Száztíz év alatt öt magyar miniszterelnököt végeztek ki, ebben a sorban az első gróf Batthyány Lajos volt. A császár és hiénája azt hitte, hogy ezzel a tettel a rebellis magyarok majd megtörnek. Ez azonban csak látszólag történt így, az országban a passzív ellenállás kapott szerepet. Deák Ferencék úgy döntöttek, hogy nem fogják a gyilkosok malmára hajtani a vizet, hiszen Magyarországnak élni kell, és életben maradni. Az embereknek erőt és hitet adott az a hősiesség, melyet az aradi vértanúk bizonyítottak. Ferencz József azt hitte, hosszú távra megtörte a magyarokat, ám ez nem így volt, a kivégzett hősök példaképeket adtak az embereknek, a hazának. „Ilyenek vagyunk mi magyarok, mindig tudunk valamibe kapaszkodni” – tette hozzá Ruzsics Ferenc, kiemelve: mindig kiderült, hogy az összefogás csodákra képes, a magyarság túlélt számos olyan támadást, csapást, mely tragédiát jelentett az ország számára. Így volt ez 1956-ban is, ami után kivégezték Nagy Imre miniszterelnököt. Magyarország még egyetlen gyilkosnak sem csókolt kezet, kezet csókolni ugyanis csak a hősöknek lehet. Úgy fogalmazott: a Magyarország már megbocsátott, de nem felejt, a múltból pedig erőt tudunk meríteni. Az aradi vértanúk kivégzésének üzenete pedig nem más, mint hogy a hazát végtelenül szeretni kell. A hazáért meg lehet halni, de az érte vívott harcban elfáradni nem lehet, nem szabad. A magyar embernek jobb állva meghalni, mint térden állva élni – hangsúlyozta a polgármester.

A megemlékezés koszorúzással zárult.

(forrás, fotó: Monitor Magazin www.monitormagazin.hu)