Navigáció:   Hírek
Hatosztályos képzés indul a Vajda-gimnáziumban
2011. október 04., 08:02
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Jövő tanévtől hetedik osztályos általános iskolás korú diákokat is fogad a keszthelyi Vajda János Gimnázium, mely hat évfolyamos képzést indít.

Szörényi Zoltántól, az intézmény igazgatójától megtudtuk: országos eredmények bizonyítják a hat évfolyamos képzés kiemelkedő eredményességét, de a változásnak a gyermekek életkorával összefüggő indokai is vannak. Egyrészt a 12 éves korban kedvezőbb az iskolaváltás, ez a legfogékonyabb kor, másrészt a serdülés biztonságosabb környezetben zajlik. A diákok hat éven keresztül egységes módon készülhetnek az érettségire, felvételire, valamint a tanulmányi versenyekre.

Fontosnak tartják az egyéni képességek kibontakoztatását, így a hatosztályos képzési formának célja a korai tehetséggondozás is, illetve az egyetemi, főiskolai tanulmányokra való hatékony felkészítés. Mindez a szakirányú tantárgyak, valamint a nyelvek oktatása terén is fontos szerepet kap. Az új képzési formával kapcsolatosan október 11-én tájékoztatót, 25-én nyílt napot tartanak.

(forrás: Zalai Hírlap www.zalaihirlap.hu)



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. május >>
HKSZCSPSZOV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
Túlnyomóan felhős
23 °C
Túlnyomóan felhős
Szél: Ny 6 km/ó
Páratartalom: 69%
K
Viharos
14° 18°
Viharos
Sze
Előfordulhat vihar
14° 24°
Előfordulhat vihar
Cs
Előfordulhat vihar
13° 28°
Előfordulhat vihar
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark