Gazdasági beszámolók, Bursa-támogatás

2015. szeptember 26. (szombat)

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 24-én, csütörtökön tartotta soros ülését. A képviselők a többi között beszámolókat hallgattak meg az önkormányzati cégek első féléves gazdálkodásáról, és döntöttek a Bursa Hungarica ösztöndíjprogramban való részvételről is.

Keszthely képviselő-testülete soros ülésén módosította az idei költségvetését, majd a városi elismerő címek, kitüntetések és díjak alapításáról, adományozásáról szóló rendeletről tárgyaltak. A KETÉH Keszthely és Térsége Hulladékkezelő Kft. első félévi gazdálkodása szolgáltatta a következő napirendi pontot, melynek keretében elhangzott egyebek között, hogy fontos feladat a tartozások behajtása. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek – melyek egyébként a Zalaispa tulajdonában vannak – helyzetének rendezése ugyancsak elengedhetetlen, a cég erre kiemelt figyelmet fordít. Fontos lenne, hogy az emberek szemételhelyezési szemlélete is megváltozzon – tette hozzá az ügyvezető. A VÜZ Kft. ügyvezető igazgatója ugyancsak az elmúlt hat hónap teljesítményéről számolt be, kérdésekre válaszolva beszélt a távfűtés, az uszoda, illetve a strandok helyzetéről és a parkolóórák működéséről is. Ezután került a testület elé a Keszthelyi Televízió Nonprofit Kft. első féléves gazdálkodása. A képviselők egyhangúlag elfogadták a beszámolót. Az intézménynél maradva, pályázatot írtak ki a Keszthelyi Televízió ügyvezető igazgatói beosztására. Az öt évvel ezelőtti pályázathoz képest annyi különbséggel, hogy a poszthoz háromévnyi médiaterületen eltöltött gyakorlat szükséges, és a kinevezés ezúttal öt helyett három évre szól.

A képviselő-testület ezután az Állami Számvevőszék által a VÜZ Nonprofit Kft-nél végzett vizsgálat során hozott határozatok végrehajtásáról tárgyalt, majd elfogadta Keszthely Város Önkormányzata Településfejlesztési Koncepcióját és Integrált Településfejlesztési Stratégiáját. Döntöttek arról, hogy a Keszthelyi Ipartestület emléktáblát helyezhet el a Kossuth utca 69. szám alatti épületen, elfogadták a Zalaegerszegi Szakképzési centrummal megkötendő vagyonkezelési szerződést, és határoztak arról, hogy a város – hárommillió forintnyi saját támogatással – az idei tanévben ismét részt vesz a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázaton.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)