Fókuszban a keszthelyi burgonyák

2015. január 17. (szombat)

A burgonyaágazat aktuális kérdéseivel foglalkoztak Keszthelyen. A helyi Burgonyakutatási Központ számos minősített fajtával rendelkezik, melyek előnyös termesztési tapasztalataival ismerkedhettek meg az ágazat főbb szereplői. A fórumon az is elhangzott, hogy az idei évtől induló uniós támogatási ciklus rendszerében a burgonyatermesztőknek is több lehetőségük lesz támogatásokat igényelni.

„Vidékfejlesztési prioritások között szerepel az állattenyésztés, a kertészeti ágazat és az élelmiszer-feldolgozás mellett az öntözési fejlesztés támogatása.” – mondta el a fórumon Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár. Erre a célra mintegy 40 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2020-ig. A burgonyatermesztőknek ez kiemelten fontos, hiszen ezt a növényt jól jövedelmezően csak öntözött körülmények között lehet termeszteni.
A mezőgazdaságban dolgozóknak most a legfontosabb felkészülni az új, 2020-ig tartó támogatási rendszerre.
Az államtitkár hangsúlyozta: „Ez a legfontosabb feladatunk, hogy a jogszabályokat, amelyek egyébként már elkészültek, leegyeztessük, megjelennek és utána a gazdákat fölkészíteni az új támogatási rendszerre, hogy amikor az egységes kérelmeket majd idén májusban benyújtják, akkor tisztában legyenek minden megváltozott szabállyal.”

A burgonyaágazat legfőbb szereplőivel megtartott fórum másik fő témája a házigazda keszthelyi intézet burgonyáinak bemutatása. A Prémium Hungaricum minősítésű Démon, Somogyi Kifli, Katica és Balatoni Rózsa fajták termesztéséről pozitívak a tapasztalatok.

Dr. Polgár Zsolt az intézet igazgatója elmondta: „Több olyan fajtánk van, mint a nyugati, egyébként elterjedtebb és közismertebb fajták. Koraiságban tudjuk azt, termőképességben tudjuk azt, minőségben tudjuk azt, és ami plusz, hogy a magyar, keszthelyi nemesítésű fajták ellenállóak a betegségekkel szemben, több éven át használhatók, ezért nem kell minden évben a vetőburgonyákat lecserélni feltétlenül. Továbbá a magyar fajtáknak az ízvilága – azokból a vadfajokból származóan, amiket a nemesítés során használtunk – jobb, magasabb a beltartalmi értékük és ízletesebbek egyszerűen a nyugati fajtáknál.”

A több Prémium Hungaricum minősítéssel rendelkező keszthelyi Burgonyakutatási Központ fajtáit számos hazai termelő választotta eddig. Jelenleg egy hazai üzletlánc tervezi árusítani a keszthelyi fajtákat, ezáltal biztos felvásárlópiacot biztosítani a gazdáknak.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)