Felavatták a Vajda gimnázium új természettudományos laborját

2015. március 13. (péntek)

A tudományos ismeretterjesztés regionális bázisává vált a Keszthelyi Vajda János Gimnázium azon fejlesztés eredményeképpen, melynek során európai uniós támogatással egy-egy modern fizika- és biológialabort alakítottak ki az iskola Deák Ferenc utcai épületében. A megnyitóünnepséget pénteken tartották.

Az intézmény évtizedek óta nagy hangsúlyt fektet a természettudományos képzésre; ezt a tanulók eredményei mellett olyan nagyhírű rendezvények is bizonyítják, mint az évről évre nagy érdeklődés mellett megrendezett, rangos Newton Kupa.

A 310,64 millió forint összköltségű beruházás a Széchenyi 2020 program keretében valósulhatott meg. Az önrészt nem igénylő, százszázalékos támogatású projekt keretében kéttermes labort alakítottak ki és rendeztek be teljes felszereltséggel a gimnázium Deák Ferenc utcai, a keszthelyiek által „Kisvajdaként” nevezett épületben. Az építészeti átalakítás, valamint az informatikai eszközök és tantermi bútorok beszerzése mellett a résztvevő tanárok továbbképzése is a projekt részét képezte. A környék 11 általános iskolájából 300 óra keretében 7. és 8. osztályos diákok részt vesznek kísérletező biológia és fizika órákon.

A fejlesztés eredményeként eztán még nagyobb hangsúlyt helyezhet az iskola a biológia, fizika és kémia természettudományos tantárgyak oktatására, így a beruházás hozzájárul a tanulmányi eredmények javulásához és a pályaválasztás orientálásához is. A projekt keretében az együttműködő partnerekkel közösen megvalósítandó szakmai programok nagymértékben elősegítik a keszthelyi és Keszthely környéki gyermekek természettudományos érdeklődésének felkeltését és a szaktanárok módszertani felkészülésének erősítését. A laboratórium működése hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy növekedjen a versenyképes természettudományos tudással rendelkezők száma.

A laboratórium Dr. Bánk Endre volt premontrei diák, a magyar lombikbébi program megalkotója nevét viseli. A termek volt vajdás és premontrei diákokról kapták nevüket: Dr. Felletár Emil vegyész, országos főgyógyszerész, a magyarországi gyógyszerészet megalapítója, Dr. Vértes Attila akadémikus, magfizikus, Dr. Horváth József akadémikus, növényvirológus.