Navigáció:   Hírek
Elkészült a Mozgás Háza
2010. március 19., 15:02
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Pénteken birtokba vehették a keszthelyi Mozgás Házát a Vajda János Gimnázium tanulói. A volt Petőfi mozi felújított épületét Manninger Jenő, a beruházást előfinanszírozó Zala Megyei Önkormányzat elnöke, Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere és Szörényi Zoltán, a gimnázium igazgatója adta át.

Az évek óta üresen álló, régen moziként működő épületen több mint százmillió forintos felújítást és átalakítást végeztetett a megyei önkormányzat, hogy a Vajda János Gimnázium fenntartójaként az intézmény tornaterem-problémáját megoldja. A közművekkel kapcsolatos költségeket, valamint a járda- és útburkolat helyreállítását Keszthely város önkormányzata vállalta magára.

A tavaly kezdődött a munkálatok során olyan többfunkciós helyiségeket alakítottak ki az épületben, melyek a gimnázium tornaterem-igényének kielégítésén túl más célokra – például kulturális és sportrendezvények megtartására – is alkalmasak. Az átépítéssel a teljes gépészeti felújítás is megtörtént, a régi nézőtér helyén tornatermet alakítottak ki, a földszinten szertárral, büfével, vendégtérrel és mellékhelyiségekkel, az emeleten öltözőkkel és klubszobával. A beruházás tartalmazta a beépített hangtechnikát, a berendezési tárgyakat és sportszereket is. Az egyenlő esélyű hozzáférés érdekében az épület rámpán akadálymentesen megközelíthető, és mozgássérült WC-t is kialakítottak benne.

A megyei és városi önkormányzat közt létrejött szerződés értelmében a beruházási költség és a mozi eredeti értéke arányában a megyei önkormányzat 61 százalékos tulajdonrészt szerez az ingatlanban, a fenntartási költségeket pedig a felek a tulajdoni hányad arányában viselik. Keszthely városa 20 éves futamidővel, kedvezményes feltételekkel visszavásárolja a megye tulajdonrészét, kamatmentes részletfizetéssel, évi 5 millió forint törlesztésével. A Vajda Gimnázium és a város közösen használhatja majd az épületet.

Bár a Vajda János Gimnázium megyei fenntartású intézmény, Keszthely városa is jelentős összeggel támogatja: az idei évben több mint 24 millió forinttal járul hozzá a keszthelyi önkormányzat a népszerű és sikeres matematika-biológia tagozat működtetéséhez.



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. február >>
HKSZCSPSZOV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
Derűs
-10 °C
Derűs
Szél: É 14 km/ó
Páratartalom: 62%
Szo
Előfordulhat havazás
-11° -9°
Előfordulhat havazás
V
Előfordulhat havazás
-14° -7°
Előfordulhat havazás
H
Felhős
-12° -8°
Felhős
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark