Dr. Bakonyi Károly emlékére

2016. június 9. (csütörtök)

A Helikon Kastélymúzeumban, a Balatoni Borok Házának területén található az az emlékszoba, mellyel a szőlőnemesítő Dr. Bakonyi Károly élete és munkássága előtt tisztelegnek.

A Helikon Kastélymúzeum új, állandó kiállításának helyszíne a híres szőlőnemesítő, Dr. Bakonyi Károly emlékét idézi. A kutató, aki 1949-től hat államilag minősített klónfajtát, hat köztermesztésre alkalmas fajtát, magnélküli és mazsolaszőlőt állított elő, a Cserszegi fűszeressel vált igazán ismertté Európa-szerte 1998-ban. 2010-ben bekövetkezett haláláig a szőlőnemesítésnek szentelte életét. Életét, tudományos munkásságát idéző kiállítás méltó helyre került.

Pálinkás Róbert igazgató adott tájékoztatást arról, hogy a kiállított tárgyakat a család segítségével tették közszemlére. A múzeum „keretbe rendezte”, és állandó tárlatként nyitotta meg a közönség előtt. Bakonyi Károly íróasztalától, kitüntetésekig, kutatási anyagokig sok tárgy jeleníti meg a nemesítő mindennapjait. Rengeteg mozzanat a 89 éves korában elhunyt tudósról.

A kertészmérnök nemesítő, akinek elismert fajtáit és klónjait mintegy 5000 hektáron termesztik hazánkban, oktatott is. Tudományos cikkei, könyvei ma is segítik a szakágat. A közéletben is nagy szerepet vállalt. Alapító nagymestere volt a Da Bibere Zalai Borlovagrendnek, borversenyeken zsűrizett, aktívan részt vett a szőlő és borkultúra népszerűsítésében.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)