Navigáció:   Hírek
Civilek az önkéntesség jegyében
2011. június 08., 15:22
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Kétnapos civil konferenciát tartott a Keszthely-Hévíz Kistérségi Civil Egyeztető Fórum a Balaton Színház Básti termében 2011. június 7-én és 8-án.

A rendezvény első részében a Civil Fórum éves szakmai tevékenységéről hallhattak beszámolót a tagok dr. Alföldi Zoltán elnök előadásában. A 2007-ben újjáalakult Civil Egyeztető Fórum a Kistérségi Területfejlesztési Tanács mellett működik. Elsősorban NCA pályázatok segítségével szervezi programjait, mint a Nyugat-Balatoni Civil Kerekasztal, a kistérségi civil koncepció helyzetelemzésének elkészítése, információs iroda működtetése. A mintegy 30 egyesületet tömörítő szervezet 6 munkacsoportot hozott létre, hogy hatékonyabb munkát végezhessen. A térségi szervezetek megismerték egymást, együttműködések jöttek létre, közös pályázatokat dolgoztak ki. Idei terveik között szerepel egy Civil Forgatag megrendezése, mely elnyert pályázati források függvénye.

A program második részében Vozár Péterné, a Fórum titkára hívta összejövetelre a keszthelyi civil szervezeteket, ahol a cél az egyesületek tevékenységeinek ismertetése és az önkéntes munkák összehangolása volt. Vendégként a Badacsonyi Civil Kerekasztal munkáját ismerhették meg a résztvevők, majd egyenként mutatkoztak be a civil szervezetek. 30 szervezet elfogadta a meghívást. Megtudhatták, ismerőseik mivel foglalkoznak, rácsodálkozhattak a város civil életének sokszínűségére. Egészségügyi, hagyományőrző, lakóhelyi, ifjúsági, bűnmegelőzési, keresztény, történelmi hagyományokra épülő, nemzeti gondolkodású, sport, kulturális és turisztikai jellegű tevékenységeket ismerhettek meg. A résztvevők kifejezték szándékukat, miszerint máskor is szívesen vesznek részt hasonló rendezvényen.

A rendezvény a Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. május >>
HKSZCSPSZOV
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
Eső
22 °C
Eső
Szél: DNy 18 km/ó
Páratartalom: 69%
K
Viharos
14° 18°
Viharos
Sze
Előfordulhat vihar
14° 24°
Előfordulhat vihar
Cs
Előfordulhat vihar
13° 28°
Előfordulhat vihar
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark