Navigáció:   Hírek
Biztonságos balatoni nyár
2010. július 05., 11:18
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Hétfőn megnyílt a nyári bűnmegelőzési iroda Keszthelyen, melynek működését idén is önerőből finanszírozza az önkormányzat. Keszthely évek óta a Balaton legbiztonságosabb városa; az idegenforgalmi szezonban ehhez az iroda munkája is hozzájárul.

Idén már hetedik alkalommal végeznek keszthelyi diákok bűnmegelőzési és információs tevékenységet a városban; az iroda működésének hét hete alatt (július 5. és augusztus 22. között) hetente négy keszthelyi lakosú, vagy keszthelyi középiskolába járó fiatal dolgozik. Munkájukat szakmai vezetőként hivatásos rendőr és tolmács is segíti. Az iroda munkatársai „járőröznek” a strandon, parkolókban, piacon: szórólapot helyeznek el az autókon, felügyelet nélkül hagyott strandtáskákon, és felhívják a figyelmet azokra a helyzetekre, amikor könnyen bűncselekmény áldozatává válhat a figyelmetlen turista. A fokozott jelenlétnek, ellenőrzéseknek meg is van az eredménye: a tapasztalatok szerint csökken a betöréses és besurranásos lopások, strandlopások és gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények száma.

Emellett a szolgálat fontos idegenforgalmi célokat is ellát: turisztikai információval és tolmácsolási segítséggel áll a vendégek rendelkezésére a városi strand főbejáratánál.

Pályázati kiírás híján már negyedik éve tisztán önkormányzati forrásból működik a munkacsoport, mivel a városvezetés nagyon fontosnak tartja, hogy a lakosok és az idelátogató vendégek a zsúfolt nyári időszakban is biztonságban érezzék magukat. 2010-es költségvetéséből másfélmillió forintot fordít a város az iroda fenntartására: tájékoztató kiadványok készítésére, a diákok formaruhájára és juttatásaira, valamint a munkájukhoz szükséges telefon-, és benzinköltségre.

bunmegelozes_keszthely.jpg
(fotó: Monitor www.monitormagazin.hu)



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. február >>
HKSZCSPSZOV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
Túlnyomóan felhős
-11 °C
Túlnyomóan felhős
Szél: DNy 6 km/ó
Páratartalom: 85%
P
Részben napos
-13° -7°
Részben napos
Szo
Előfordulhat havazás
-12° -7°
Előfordulhat havazás
V
Előfordulhat havazás
-13° -5°
Előfordulhat havazás
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark