Navigáció:   Hírek
Belvárosi látványtervek
2009. december 02., 07:36
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Tavaly nyújtotta be pályázatát Keszthely a belváros nagyszabású megújítására. Az első forduló sikerrel járt, több mint félmilliárd forintot nyert a város a beruházásra. Az elmúlt csaknem egyéves időszak a projektfejlesztésé volt: az első fordulóra beadott pályázatot kellett részletesebben kidolgozni, illetve átalakítani úgy, hogy megfeleljen az azóta megváltozott körülményeknek.

Bár csak az időközben lezajlott régészeti próbafeltárás volt a lakosság számára is látható tevékenység, számos kevésbé látványos munkafolyamat zajlott ez idő alatt: a projektben közreműködő csapat heti rendszerességgel egyeztetett a műszaki tartalmat és a terveket illetően. A folyamat során kissé átalakult a projekt. Ami változatlan, hogy a belvárosban csökken majd a jelenleg indokolatlanul nagy gépjárműforgalom, a tér nagy része gyalogosövezet lesz, minimális autós áthajtási lehetőséggel. A Szentháromság szobor visszakerül eredeti helyére, az egész terület szép díszburkolatot kap, és a jelenleg kissé mellőzött szerepű várkert is megújul majd, fontos elemévé válva a térnek. Újítás, hogy a térszint a rendház és a templom előtt lecsökken, enyhe lejtőt képezve az épületek felé. Emellett számos egyéb látványelem és fásítás egészíti ki a munkálatokat. Kellemes sétatér és rendezvényhelyszín lesz, ahol várhatóan mind a helyi lakosok, mind a turisták szívesen töltik majd az idejüket, fellendítve ezzel a belvárosi boltok és vendéglátóhelyek forgalmát.
Az eredeti tervekhez képest a legnagyobb változtatás az volt, hogy a tervezett kéregparkolót ki kellett venni a projektből, hogy a város által fizetendő önerő csökkenjen. A megszűnő parkolóhelyek pótlása a piac területén lesz biztosított.

A pályázat második fordulójára november végén nyújtja be a város az elkészült projekt-dokumentációt, és már kidolgozták a szakemberek a beruházás második ütemét is, mely továbbfejleszti és kiterjeszti a rekonstrukció első fázisának eredményeit. Erre szintén pályázik a város, a tervek szerint újabb félmilliárd forint támogatást nyerve a város látványos szépítéséhez.

Látványtervek a beruházásról:

Nézze meg galériánkat!

Kapcsolódó cikkek:
Tervben a belváros-rehabilitáció második üteme
Új lendületben a belváros megújítása 
Közös állásponton



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. február >>
HKSZCSPSZOV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
Túlnyomóan felhős
-11 °C
Túlnyomóan felhős
Szél: DNy 6 km/ó
Páratartalom: 79%
P
Részben napos
-13° -7°
Részben napos
Szo
Előfordulhat havazás
-12° -7°
Előfordulhat havazás
V
Előfordulhat havazás
-13° -5°
Előfordulhat havazás
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark