Július 29-én mutatják be a nagyközönségnek az újonnan kialakított Széchenyi Zsigmond – Kittenberger Kálmán emlékszobát. A nagymarosi Kittenberger-emlékház majd teljes anyaga átkerül Keszthelyre, és együtt látható a Széchenyi-relikviákkal. - Személyesen látogattam el Széchenyi Zsigmond özvegyéhez, aki örömét fejezte ki, hogy férje vadászati emlékei Keszthelyen találnak méltó bemutatóhelyre – mondta el Pálinkás Róbert, a kastély igazgatója. – A múzeum vadászati kiállításának főtámogatója, Hidvégi Béla nagy segítségemre volt a bővítési elképzelésekkel kapcsolatosan. A július végi rendezvény másik attrakciója Stróbl Alajos nemrégiben helyreállított, A vadkan és a kopó harca című szobrának felavatása. A sérült alkotást Lakatos Ferenc restaurálta. A nagyméretű, impozáns szobor a Vadászati Múzeum aulájában lesz majd látható. A kastély emblematikus tornya várhatóan augusztustól látogatható. Hintózásra ezentúl mindennap lehetőség lesz – a kastélyparkban, és igény szerint akár a városban is – a kastély nyitvatartási ideje alatt, a szentgyörgyvári ménes lipicai lovai által húzott két- és négyszemélyes hintókon. Látnivalók mellé programok A Helikon kastélymúzeum mostantól a városi programok sorába is szervesen bekapcsolódik: július 20-ától egészen szeptember végéig minden szerdán közös éjszakai nyitva tartással várja a látogatókat a kastély és a belváros hét tárlata: a Népviseletes Babamúzeum, a Panoptikum, a Csigaparlament, a Kínzómúzeum, a Reneszánsz Erotikus Panoptikum, a Vidor Játékmúzeum és a Nosztalgia Múzeum. - A múzeumok éjszakáján tapasztalhattuk, hogy mekkora vonzerővel bír a kiállítóhelyek összefogása és a minőségi programszervezés együtt – mutatott rá Pálinkás Róbert. – Élt a belváros, felpezsdült a sétálóutca, helyiek és turisták egyaránt jól érezték magukat. Ezért Török Tiborral, a sétálóutcai múzeumok tulajdonosával, valamint a Belvárosi Kereskedők Egyesülete tagjaival közösen úgy gondoltuk, hogy erre az élményre máskor is nyitottak lennének az érdeklődők. Szerda esténként 1500 forintos kombinált belépővel (diákjeggyel 18 éves korig 800 forintért) látogatható a Festetics kastély főúri életforma kiállítása éjszakai zenés tárlatvezetéssel, valamint a sétálóutca hét kiállítóhelye. Ez az összeg csaknem fele az éjszakai tárlatvezetéssel egybekötött kastélylátogatás eddigi árának, és jóval több látnivalót kínál. A sétálóutcán emellett hosszabbított nyitva tartást, zenés kiegészítő programokat és holdfényes irodalmi műsort kínálnak a belvárosi kereskedők. Kapcsolódó cikkek: Éjjel is a Kultúra Magyar Városa Keszthely Keszthelyi Nyári Játékok a kastélyparkban A Festetics kastély kitárja kapuit a keszthelyiek előtt Pálinkás Róbert a kastélymúzeum élén A Festetics kastély első ízben a Múzeumok Éjszakáján |