A tó partján megjelent vendégek, helyi lakosok, egyházi és világi méltóságok előtt a város első embere beszélt arról, hogy Keszthely főtere jelentős megújuláson megy keresztül. A beruházás első üteméhez csaknem 530 millió forint uniós támogatást nyert a város. A fejlesztés második ütemének, további 700 millió forintos beruházásnak az előkészületei szintén megtörténtek. Keszthely 300 millió forintos támogatást nyert a Balaton partja megújítására is, amelyből egyebek közt sétány, vízhálózat, színpad, szökőkút, szenior játszótér épül majd, illetve bűvül a zenepavilon, a tervek szerint jövő szezonra. Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke évadnyitó beszédében kiemelte: Keszthely hozzájárul a Balaton sokszínűségének és vonzerejének növeléséhez, a kultúra balatoni fővárosa, amely jelentős megújuláson megy keresztül. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak a Széchenyi Terv keretén belül 1,6 milliárd forint áll majd rendelkezésére a környék vállalkozásainak támogatására, amelynek eredményei remélhetőleg már a jövő szezonban láthatóak lesznek - mondta Manninger Jenő. Az évadnyitó ünnep zárásaként a város vezetése hajóra szállt a meghívott vendégekkel, valamint a helyi cserkészek egy csoportjával, és az idegenforgalmi szezon nyitányaként megkoszorúzta a Balatont. (forrás: Monitor Magazin www.monitormagazin.hu)  (fotó: Szeiler Gábor) A Monitor Magazin galériája a képre kattinva érhető el. Kapcsolódó írások: Ősszel indul a Balaton-part nagyszabású fejlesztése Keszthelyen már lehet sétahajózni Belváros-program - márciustól felpörögnek az események Új közlekedési és turisztikai táblarendszer épül Díj a west-balaton.hu turisztikai honlapnak |