Navigáció:   Hírek
Balaton-parti csodák: a Keszthelyi-öböl és a Festetics-kastély
2010. július 14., 08:01
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

Kedden a Helikon Kastélymúzeumban Ruzsics Ferenc polgármester és dr. Czoma László múzeumigazgató vette át a Keszthelyi-öböl és a Festetics-kastély közönségszavazatok révén kapott elismerését.

A természeti és az épített érték a Zala megye 7 csodája címmel jelölt nevezetességek sorába került. Mint az olvasóink előtt ismert, a nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület kezdeményezésével, a Zalai Hírlap szerkesztősége, a megyei önkormányzat, a Kanizsa Televízió és más városi televíziók stúdióinak támogatásával az elmúlt évben zajlott a keresés. A közönségszavazatok alapján nyerte el a Keszthelyi-öböl és a Festetics-kastély ezt a rangot, a vele járó márványtáblával és oklevéllel.
Lengyák István az ötletgazda civil szervezet képviseletében elmondta: a céljuk olyan értékleltár készítése volt, amelyben mindenkinek megadták a lehetőséget a keresésre és a javaslattételre.

Szerkesztőségünk részéről Sámel József rovatvezető arról beszélt, hogy a megyét szolgáló lapunk szívesen állta kezdeményezés mellé. Hangsúlyozta: olyan értékek kiemeléséről van szó, amelyeket jó látni, fotózni, hiszen minden évszakban varázslatosak, jelképei a városnak.

A Zala Megyei Közgyűlést képviselve Pálinkás Róbert mondott beszédet. Kiemelte: olyan nemes versengés zajlott, mely rámutat arra, hogy milyen környezetben élünk. A megye büszkeségeiről van szó, amelyekre érdemes minden lehetséges módon felhívni a figyelmet, s ennek jegyében adta át az elismerést tanúsító táblákat.

Ruzsics Ferenc úgy fogalmazott: az elismerés újabb bizonyíték rá, hogy Keszthely mennyire méltó a Balaton fővárosa címre. Nem csak látványról van szó, a város 3 strandja évek óta a tartja a kiváló minősítést. Említést tett a polgármester a Balaton-partra vonatkozó fejlesztési tervekről, amelyekkel immár védik a most kapott címet is.

Dr. Czoma László a verseny lebonyolítóinak, a szavazóknak mondott köszönetet mindazért, hogy az intézmény újabb elismeréssel büszkélkedhet.

Az okleveleket a polgármesternek és a múzeumigazgatónak a Civil Kerekasztal soros elnöke, Balogh István és Budavölgyi Kálmán ügyvezető elnök adta át.

Nem csak zalaiak szavaztak

A kezdeményezést motiválta az a gondolat is, hogy aki leteszi a voksát egy-egy természeti vagy éppen építészeti érték mellett, az minden bizonnyal figyelemmel kíséri annak sorsát. Az ajánlásokkal, a szavazásokkal nagyon sokan sok értékre mutattak rá. A megye, s ezen belül Keszthely és környéke különös gazdagságát is feltárta a megye csodáit kereső program. Természetesen nemcsak Zalából, hanem az egész országból és külföldről is érkeztek szavazatok.

ZalaMegyeCsodaja.jpg
(fotó: Horányi Árpád, Zalai Hírlap)

Zala megye 7-7 csodája

Zala megye 7 ember alkotta csodája
1 Becsehely-Pola műemlék templom
2 Az egervári várkastély
3 Festetics kastély, Keszthely
4 Szent Anna körtemplom , Kallósd
5 Göcseji Falumúzeum, Zalaegerszeg
6 Nemesnépi fazsindelyes, szoknyás harangláb
7 A zalaszántói sztúpa

Zala megye 7 természeti csodája
1 Bödei energia domb
2 Keszthelyi öböl
3 Cserszegtomaji kútbarlang
4 Hévízi gyógytó
5 Kovácsi-hegy bazaltfolyosója
6 Kis-Balaton
7 Zalaegerszegi Azáleás-völgy

(forrás: Zalai Hírlap www.zalaihirlap.hu)



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. február >>
HKSZCSPSZOV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
Borús
-9 °C
Borús
Szél: É 6 km/ó
Páratartalom: 93%
Szo
Előfordulhat havazás
-11° -6°
Előfordulhat havazás
V
Felhős
-15° -7°
Felhős
H
Felhős
-12° -2°
Felhős
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark