Balaton-parti beruházás – megkezdődött a műszaki átadás

2015. május 14. (csütörtök)

A keszthelyi önkormányzat újabb csaknem négyszázmillió forintos fejlesztést hajtott végre a Balaton-parton. A beruházás százszázalékos európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósulhatott meg.

Megkezdődött a keszthelyi Balaton-parti beruházás második ütemének műszaki átadása, így a nyár folyamán már használatba vehetik a látogatók a területet – erről Ruzsics Ferenc polgármester számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján. A már megvalósult első ütemet követően – melyet 2012 nyarán adtak át a lakosságnak – sikerrel pályázott a parti fejlesztés folytatására a város, ezúttal 391,78 millió forint uniós támogatást elnyerve.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: az elszámolási időszakkal idén véget érő európai uniós fejlesztési ciklusban 2,3 milliárd forintot biztosítottak a Balaton-parti turisztikai attrakciók beruházásaira, ebből részesült a keszthelyi önkormányzat eddigi két fejlesztési üteme is. Az egyik legszebbnek tartott balatoni sétányon olyan elemeket valósítottak meg, amelyek a helyieket és a turistákat egyaránt vonzzák, de a nyári szezon meghosszabbítását is szolgálják.

A beruházás egyik alappilléreként a terület közművesítését kellett átgondolni. Az új funkciókhoz szükséges volt a megfelelő csapadékvíz-elvezetésről és a közvilágításról gondoskodni. A közlekedés és parkolás kardinális kérdésként jelent meg a tervezés folyamán. A megszűnő parkolók helyett szükség volt újak kialakítására, a maximális helykihasználás figyelembevételével.
Az építés másik alapköve az idegenforgalom fellendítését, a szezon hosszabbítását célzó létesítmények létrehozása volt. Az új sétányok, terek és épület kialakításánál fontos szempont volt a többféle funkció és használhatóság, a modern kor elvárásait ötvözve a „klasszikus” Balaton-parti hangulattal. A legkisebbeket vízi játszótér várja, ahol három korcsoportra bontva játékosan ismerkedhetnek a gyerekek a vízzel kapcsolatos fizikai jelenségekkel. Az „Energia téren” nyáron skate park, télen műjégpálya várja a sportolni vágyókat. Ezen a területen egy épület is helyet kapott, mely magába foglal kerékpáros központot, bűnmegelőzési irodát, büfét és vizesblokkot is. Nem csak a látássérültek számára lehet izgalmas a „érzékek kertje”, mely különleges illatú és tapintású növényekből áll. A nyugalomra vágyók birtokba vehetik a „tónéző” parkot, ahol az új sétányokról gyönyörködhetnek a balatoni panorámában.
Két köztéri szobor is került a parti területre: az Erzsébet királynét formázó alkotás a róla elnevezett sétányon található, a parton pedig Keszthely világhírű olimpiai úszóbajnoka, Csik Ferenc emléke előtt tiszteleg a város egy szoborral.
A sétányok és térburkolatok felületképzése a beruházás első ütemében alkalmazott térkő-típusok választékához igazodik, és közel ötezer négyzetmétert tesz ki. A projekt részét képezte a jelentős zöldfelület-fejlesztés, ami mintegy tizenháromezer négyzetmétert érint parkosítással.

A kivitelezés folyamán szükség volt a tervek némi korrekciójára, igazodva a helyi terepviszonyokhoz, és az időjárás sem volt mindig kegyes a kivitelezőkhöz – így a beruházás némi késéssel valósulhatott meg. Idén nyáron azonban már egy tovább szépült Balaton-parttal találkozhatnak a turisták és a helyi lakosok.