Navigáció:   Hírek
A diákokat érő atrocitások miatt egyeztettek
2008. december 11., 13:40
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

A diákokat érő utcai atrocitások az elmúlt hónapokban megszaporodtak Keszthelyen, ezért a város oktatási, pedagógiai intézményei a rendőrséggel és az önkormányzattal közösen egyeztető fórumot tartottak csütörtökön, a további esetek megelőzése érdekében.

A zárt körű megbeszélést követő sajtótájékoztatón Csótár András (Fidesz), az oktatási és kulturális bizottság elnöke azt mondta: a diákok vagy diákkorú fiatalok által elkövetett bűncselekmények miatt tartotta szükségesnek összehívni az egyeztetést. Keszthelyen ugyanis a közelmúltban legalább 4-5 olyan eset történt - a könnyű testi sértéstől a rablásig -, ami miatt nem szeretnék "homokba dugni a fejüket". A képviselő konkrét esetek említése nélkül elmondta, hogy több rendőrségi eljárás indult, az iskolák vezetői is tudják, kikkel vannak gondok, de a megelőzést rendkívül fontosnak tartják. Megítélése szerint azonban a pedagógusok és más szakemberek fellépése korlátozott, ezért nem kerülhető meg a szülők felelősségének felvetése.

Rövid távú megoldásként a gondok főbb helyszíneként megjelölt Fő téri buszmegálló és a vasútállomás környékén napokon belül növelik a rendőri jelenlétet, főleg a kollégisták pénteki hazautazása idején. Hosszabb távon kortárs segítőhálózat létrehozását tervezik, a rendőrök pedig iskolai előadásokon beszélnek majd a bűnesetek megelőzéséről és az elkövetőkkel szembeni fellépési lehetőségekről.

(Forrás: Monitor www.monitormagazin.hu)



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. február >>
HKSZCSPSZOV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
Derűs
-10 °C
Derűs
Szél: É 14 km/ó
Páratartalom: 62%
Szo
Előfordulhat havazás
-11° -9°
Előfordulhat havazás
V
Előfordulhat havazás
-14° -7°
Előfordulhat havazás
H
Felhős
-12° -8°
Felhős
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark