Navigáció:   Hírek
A Donnál elesett katonákról emlékeztek meg
2012. január 16., 08:24
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm

A magyarság mindezidáig legnagyobb emberáldozattal járó katasztrófája volt a doni áttörés. A tragikus eseményben résztvevő katonák hősök voltak és egyben áldozatok. 

Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere fogalmazott ekként beszédében tegnap a doni áttörés 69. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. A háború történéseit felidézve azt mondta: az 1943. január 12-én bekövetkezett tragikus eseményben és hozzá kapcsolódóan közel százezer férfit vesztett a haza. A katonák rettenetes hidegben és körülmények között harcoltak, sokan nyári egyenruhát viseltek a sokszor mínusz harminc foknál is hidegebb időben, s élelmiszerük is kevés volt. Miután a háromszoros emberfölényben lévő oroszok áttörték a frontvonalat, megkezdődött a visszavonulás, ami borzasztó volt - mondta. Akik hazaértek rémálmot láttak, akik fogságba estek, rémálomba kerültek. A szerencsésen hazaért hadifoglyok jó része itthon megbélyegezetté vált, így rótta le háláját a kommunista, majd szocialista munkáspárt.
- Ezért is tartom fontosnak, hogy évről évre megemlékezzünk a katonákról, akik hősök voltak, s egyben áldozatok - tette hozzá.


(fotó: Sámel József)

(forrás: Zalai Hírlap www.zalaihirlap.hu)



Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Kinek küldi?
E-mail címe:
<< 2012. február >>
HKSZCSPSZOV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
Derűs
-1 °C
Derűs
Szél: É 0 km/ó
Páratartalom: 93%
Cs
Felhős
4° 10°
Felhős
P
Túlnyomóan napos
5° 16°
Túlnyomóan napos
Szo
Túlnyomóan napos
2° 14°
Túlnyomóan napos
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark