2006.08.25.

2007. február 13. (kedd)

Emléktábla az olimpikonnak
Dr. Csik Ferenc

Csik Ferenc egykori olimpiai bajnok emlékére avattak táblát a napokban Keszthelyen.

Emléktábla az olimpikonnak
Dr. Csik Ferenc

Csik Ferenc egykori olimpiai bajnok emlékére avattak táblát a napokban Keszthelyen.
A Kossuth Lajos utca 71. szám alatti épületnél – a Fejér György Városi Könyvtár, valamint a Goldmark Károly Művelődési központ szervezte ünnepségen – Cséby Géza mondott avatóbeszédet. Az emléktáblát a néhai olimpiai bajnok lánya, Csik Katalin és a magyar úszóválogatott vezetőedzője, Turi György leplezte le. Köszöntőjében Mohácsi József polgármester részletesen szólt a szerénységéről is közismert sportember dicső érdemeiről.
A sportolót méltatta dr. Iglódi Endre helyi ügyvéd, „sporttörténész.”

Mint elhangzott: Csik Ferenc életútja csodálatos harmónia a sportolói és a civil pályán; szövetségi kapitány és a válogatott edzője, újságszerkesztő, orvosként klinikai gyakornok, a Testnevelési Főiskola tanára, belgyógyász, kardiológus és sportorvos. Ez mind-mind ő. A sportszerűen élő és gondolkodó Ferkó: az orvostanhallgató a szerény, udvarias úszóbajnok, akit mindenki szeretett, aki mindenki mintaképe volt, és az is marad örökké. Az apjuk halála után árván maradt Lengvári fiútestvéreket anyai nagybátyuk veszi pártfogásba, aki Ferencet örökbe is fogadja, s nevére veszi. 1924-ben költöztek Keszthelyre, ahol a Csik nagyszülők éltek. Testvéreivel, Ákossal és Gyurkával a premontreiek gimnáziumába iratkoztak be. Az iskolai évek alatt mindenben együtt vettek részt, ám lassan kiderült, hogy természetük igen csak különböző. Ferkó -így hívták otthon – csendes, békés természetű és a legmozgékonyabb volt, s így ő lett a néptáncos és úszóbajnok. Az 1936. év az olimpiára való felkészülés jegyében zajlott. Ferenc ez évben gyors és mellúszásban is magyar bajnokságot nyert. Pályafutásának csúcspontját pedig Berlinben a 100 méteres gyorsúszásban nyert olimpiai aranyérem és a 4 x 200 méteres gyorsváltóval a bronzérem megszerzése jelentette. Az álomból valóság lett, olimpiai győzelme után a világ legboldogabb embereként tért haza. Fogadtatása itthon szűnni nem akaró ünnepléssel járt. Édesanyjával együtt vett részt a Kaposváron és Keszthelyen megtartott köszöntéseken. Keszthely városa 1936. augusztus 25-én fogadta az olimpiai bajnokot. Balatonszentgyörgyön feldíszített vonattal várták, mely onnan Keszthelyre hozta őt.
Dr. Gárdonyi Lajos helyettes városbíró így kezdte üdvözlő beszédét: „Most egy kisebb szívdobbanás hangzik feléd; a Balatonnak és fővárosának szívdobbanása. Az igazi örömet, a legbensőbb érzelmet és a legszebb köszöntést azonban mára tartogattuk, amikor csak a miénk vagy… Családod közel másfél évtizede e város lakója, beleolvadt Keszthely közösségébe. Téged nem ez a föld szült, de ez a nevelőanyád… A magyar történelem és irodalom arra tanított meg, hogy Keszthely a magyar kultúrában számottevő helyet foglal el, főképpen a keszthelyi Helikon révén… A Te neved Csik Ferenc, olimpiai győzelmed révén bekerült ezen díszes névsorba. Téged már életedben azok közé sorolunk, akik hírnevet szereztek e városnak…”
Az eredeti márványtáblát törött állapotban még 2002-ben találta meg dr. Gelencsér József, amelyet a helyi önkormányzat anyagi támogatásával Tantó J. Gusztáv hozott rendbe. A tábla jelenleg a Balatoni Múzeumban került elhelyezésre.
A hirtelen jött nagy népszerűség nem érintette meg a jellemét, ő továbbra is ugyanaz a szerény és csendes Csik Ferkó maradt. Célkitűzéseiben teljességre törekvő férfi volt. Orvosnak készült, hivatását éppolyan komolyan vette, mint minden mást az életben.
„Tartalmat adhat a fiatalember ambíciójának, de életcélt semmiképp sem jelenthet. Mindannyiunk szebbnél szebb életpályán magasztos feladataink megoldásához erőt, kitartást meríthetünk a sportból, de kényelemből, lustaságból, esetleg mulandó dicsőségek kedvéért elsikkadni nem szabad”- mondta egyszer.
1938-ban visszavonult a versenysporttól, majd jött a háború, ami az őéletét is felforgatta. 1944-ben katonaorvosi szolgálatra hívták be, majd 1945. március 29-én légitámadás során vesztette életét.
Soproni közös sírba helyezték, majd az Olimpiai Bizottsággal együtt úgy döntöttek, hogy Keszthelyen helyezik örök nyugalomra, és a város által ajándékozott díszsírhelyen temették el. Az úszótól, a bajtárstól és a legjobb baráttól akkor dr. Hajós Alfréd vett búcsút.
Most pedig Keszthely emlékezett Rá illő tisztelettel, alázattal és nagyrabecsüléssel!