Navigáció:   Hirdetmények
A Turizmus és Külkapcsolatok bizottsága pályázatot hirdet helyi rendezvények támogatására, valamint nemzetközi kapcsolatok ápolására
NyomtatásNagyobb betűméretKisebb betűméretKedvencek közéElküldöm
Pályázati kiírás
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Turizmus és Külkapcsolatok Bizottsága pályázatot hirdet
"HELYI RENDEZVÉNYEK TÁMOGATÁSÁRA"

A pályázat célja:
Olyan Keszthelyen megrendezésre kerülő turisztikai és kulturális rendezvények megvalósításának pénzügyi támogatása, melyek helyi, térségi, országos vagy nemzetközi jelentőséggel bírnak.

A pályázók köre:
A pályázaton részt vehetnek a Keszthely város területén működő civil szervezetek, oktatási, művelődési intézmények, művészeti együttesek.

A pályázatok elbírálása:
A benyújtott pályázatokat a Turizmus és Külkapcsolatok Bizottsága 2010. május havi soros bizottsági ülésén bírálja el. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.

A pályázatok elszámolásával kapcsolatos szabályok:
A támogatási összeg szerződésben foglaltak alapján kerül kifizetésre.
A pályázati összeg céljellegű felhasználásáról legkésőbb tárgyév december 31-ig, a pénzeszközt biztosító Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Turizmus és Külkapcsolatok Bizottsága (Keszthely, Fő tér 1.) felé, a pályázó nevére kiállított számlák hitelesített (bélyegzővel, aláírással) másolatának benyújtásával kell elszámolni.
A pályázat benyújtásához szükséges nyomtatványt a Polgármesteri Hivatal portáján (Keszthely, Fő tér 1.) lehet beszerezni.
A pályázatot a Polgármesteri Kabinet részére, Kepli József János osztályvezetőnek címezve zárt borítékban kell benyújtani.

A pályázat teljes elnyerhető összege: 600 eFt

A Bizottság fenntartja magának a jogot, hogy nem támogat olyan pályázatokat,
melyek nem megalapozott igényeket tartalmaznak.

Benyújtási határidő: 2010. április 30.
        


Pályázati kiírás
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Turizmus és Külkapcsolatok Bizottsága pályázatot hirdet
"NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÁPOLÁSÁRA"

A pályázat célja:
Keszthely városában a turisztikai és kulturális élet területén meglevő nemzetközi kapcsolatok ápolásához való pénzügyi hozzájárulás, különös tekintettel az önkormányzat testvérvárosi és partnervárosi kapcsolatai erősítésére.

A pályázók köre:
A pályázaton részt vehetnek a Keszthely város területén működő civil szervezetek, oktatási, művelődési intézmények, művészeti együttesek.

A pályázatok elbírálása:
A benyújtott pályázatokat a Turizmus és Külkapcsolatok Bizottsága májusi soros ülésén bírálja el. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.

A pályázatok elszámolásával kapcsolatos szabályok:
A támogatási összeg szerződésben foglaltak alapján kerül kifizetésre.
A pályázati összeg céljellegű felhasználásáról legkésőbb tárgyév december 31-ig, a pénzeszközt biztosító Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Turizmus és Külkapcsolatok Bizottsága (Keszthely, Fő tér 1.) felé, a pályázó nevére kiállított számlák hitelesített másolatának (bélyegzővel, aláírással) benyújtásával kell elszámolni.
A pályázat benyújtásához szükséges nyomtatványt a Polgármesteri Hivatal portáján (Keszthely, Fő tér 1.) lehet beszerezni.
A pályázatot a Polgármesteri Kabinet részére, Kepli József János osztályvezetőnek címezve zárt borítékban kell benyújtani.

A pályázat teljes elnyerhető összege: 600 eFt

A Bizottság fenntartja magának a jogot, hogy nem támogat olyan pályázatokat,
melyek nem megalapozott igényeket tartalmaznak.

Benyújtási határidő: 2010. április 30.

 


  Nemzetközi kapcsolatok ápolására.pdf
  Rendezvények támogatására.pdf
  Helyi rendezvények űrlap 2010.doc
  Nemezetközi kapcsolatok űrlap 2010.doc
<< 2012. február >>
HKSZCSPSZOV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234
Derűs
-10 °C
Derűs
Szél: É 14 km/ó
Páratartalom: 62%
Szo
Előfordulhat havazás
-11° -9°
Előfordulhat havazás
V
Előfordulhat havazás
-14° -7°
Előfordulhat havazás
H
Felhős
-12° -8°
Felhős
 
ImpresszumCopyright © Keszthely Város Önkormányzata és WebMark